Makett világ
Az 58 méter magas Tűztorony alapjait a római castrumot körülvevő fal maradványai képezik. A XIII. századtól itt állt a város északi kaputornya, melynek gótikus részletei máig láthatók a torony alsó részén. Mai, jellegzetes, a város jelképévé vált toronyformáját az 1676-os tűzvész utáni átépítés során kapta.
Sopron városában, a Szent Mihály utca legjellegzetesebb épülete az 1710 körül épült Két Mór-ház. Nem ismerjük sem az építőjét, sem a szobrászát, sem az első lakóját. A XIX. században a tulajdonos Leitner Szervác szobrász volt, aki népies barokk motívumokkal díszítette a homlokzatot.
A Fertő mintegy 20 ezer éves, Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize és Európa legnyugatabbra fekvő sztyepptava és szikterülete. Nagyobb része Ausztriához, a többi pedig Magyarországhoz tartozik.
Gróf Széchenyi István 1791-ben született Bécsben. Apja gróf Széchényi Ferenc, édesanyja Festetich Júlianna grófnő.
Középfokú iskoláit magánúton végezte, de nyilvánosan, magyar páterek előtt vizsgázott.
Apja akarata szerint 17 éves korában már katona volt. Részt vett a Napóleon elleni háborúkban, ki is tűnt bátorságával és vakmerőségével.
A város legmagasabb pontján áll Sopron ősi plébániatemploma, a Szent Mihály-templom. Első formájában még a tatárjárás előtt épült. Egyes kutatók feltevése szerint a helyén egykor a keresztény avarok temploma állhatott.
A mai épületet a XIII. század elején kezdték építeni román stílusban.
A XIX. század elején épült a Répce partján, majd 1972-ben bővítették (1970-ig üzemelt vízimalomként). Ma romos állapotban látható.